Megvolt az első koncertünk, meg a második is, de akkor haladjunk sorrendben. Az első egy promóciós fellépés volt, melyet a Californiai kiadónk szervezett Santa Monicában. 4 szám akusztikusan, végülis jó volt, de a villanygitárosokat jobban szeretjük.

A második a United Magyar House-ban volt, ahol az utolso pillanatban lett meg a cucc: kiderült koncert előtt, hogy nincs dob, ezért a szomszédtól kellett kölcsönkérni, akinek volt: átrakodni a kerítésen, kemény logisztikai művelet volt. Voltak elegen, fiatalok, idősebbek; nagyon sok helyi magyar. Itt debütált Ádám új effektje is, egy Bass Big Muff (khm..), amit itt vett Los Angeles-ben. Egyébként nagyon jófejek itt a Magyar Háznál. Végig náluk lakunk, főznek ránk és még egy emlékplakettet is kaptunk a tavalyi koncertünk emlékére. Ismerték Bartha Tamast is, aki az LGT-ben jatszott, majd az USA turnéjuk után kint maradt és mellesleg minden idők legnagyobb magyar gitárosa volt. Meséltek a haláláról (lelőtték) meg az életéről.. Kemény sztori.

Tegnap este csaptunk egy oltári nagy murit itt a házban. Filmszemle lesz itt és a vendégekkel fogyasztottunk némi alkoholt. Elfoglaltuk a konyhát - ami ipari méretű - és csináltunk egy csomó steak-et, volt Bacardi and Coke, sör hegyek, stb., ALL NIGHT LONG



Másnap jó másnaposan lementünk a megunhatatlan Venice Beach-re, a hedonizmus Los Angeles-beli mekkájába: napozás, piálas a parton (forbidden!), elmélkedés...
Este koncert a The Cat Club-ban, Hollywoodban - szuper kis klub a Sunset-en (már tavaly is felleptünk itt). A tulaj a Stray Cats dobosa, Slim Jim Phantom. Csináltuk közös képet vele, nagyon jo arc : ) Ő az, aki mindig állva dobolt, állat módra!
https://www.youtube.com/watch?v=YoaazVGPtuQ

A koncert kurva jó volt, sokan voltak, vették a lapot, élvezték. Utána többen odajöttek gratulálni, ami tényleg nagyon nagyon jól esett. A szervező/hangmérnök srác (angol) is el volt ragadtatva, mondta, hogy mindenképpen jöjjünk megint. ( fogunk )

A csúcs az volt, hogy ott volt Lemmy, a Motörhead-ből - világbajnok arc!!! Vele is keszült fotó, Ádám még a gitárját (Rickenbacker) is aláiratta vele - ő is ilyet használ, úgyhogy örömmel dedikalta : )
https://www.youtube.com/watch?v=W3xJDmBq2Cg

Ott lakik Hollywoodban, a Whiskey A Go-Go-től két sarokra egy kétszobás lakásban, pedig milliomos az arc... Esténként leballag a Sunset-re - laza
A buli után irány haza, megálltunk egy liquor store-nál es vettünk egy csomó piát, majd laza afterparty vette kezdetét. Összedobtunk egy fasza chili con carne-t. Még mindig nem tértünk magunkhoz a tortentek miatt - hihetetlen hely ez a Los Angeles

Aki most kapcsolódik be a sztoriba, annak pár mondatba összefoglalva:

2009ben az amerikai SXSW fesztiválon játszottunk, majd utánna Las Vegasban, Los Angelesben, Hollywoodban és idén is összejött egy koncert sorozat. Most viszont nagyrészt California államban lesznek koncertjeink.

 

2010:  a repülőút baromi hosszú és unalmas volt. Ferihegy - Párizs ( 2 óra ) majd Párizs - Los Angeles ( 13 óra ). Ilyenkor az a legrosszabb, hogy az iváson és alváson kívül semmi mást nem lehet csinálni. Ezért felváltva variáltuk a kettőt. Aztán valahogy el is telt ez a pár óra, megérkeztünk Los Angelesbe, és az első dolog amibe belefutottunk Venice Beach mellett, az egy hatalmas rendőri rajtaütés volt. Pont mint a tv-ben. Csomó rendőrautó, helikopterek, meg ami kell. Nem tudom mit követhettek el a srácok, de úgy dobálták őket be a rendőrautókba mintha rongybabák lennének. Alig telt el egy kis idő, megjelent felettünk egy rendőrhelikopter, és elkezdett reflektorral pásztázni, követni minket. Fasza. első nap... 

Ok, másnap kimentünk az óceánparta. Elég fura idő van, se meleg se hideg, viszont baromi nagy köd van. Volt itt egy jónagy társaság, folyamatosan szívtak meg ittak ( szörnyű.. ), meg doboltak, meg táncoltak. Andrásnak több sem kellett, amint hangszert látott már ment is puncsolni, hogy ő is szeretne játszani. Tipikus hippi banda. Na és kik jöttek már megint? Naná hogy a zsaruk. Aki figyelemmel követte David Hasselhoff tengerpartos sztorijait, annak ismerős lehet az a terepjáró, amivel megérkeztek a Baywatch-ok, hogy " hagyjuk már abba a piálást a parton, nemérdekel, hogy papírzacskóba van csomagolva". Úgy is tettünk, mintha kidobnánk a drága söreinket, de amint leléptek folytattuk, amit elkezdtünk.

Ebéd, aztán elmentünk egy The Echo nevezetű klubba, ahol minden pénteken indie rendezvényt tartanak, ezúttal egy iszonyú unalmas banda játszott, viszont egy helyi tag Andrásunkat managernek nézte, és adott neki egy cd-t , hogy hallgassa meg, és mit gondolt róla :) . Egyébként meghallgattuk és nagyon jó zene.

 

Voltunk Marina Del Rey-nél - ez nagy egy yachtkikötő Venice Beach mellett. Láttunk mindenféle állatot a vízben - polip, rák, halak, pelikán, gém, stb. Amikor valaki meglátott egyet, úgy probálta megmutatni a másiknak, hogy (egyéb lehetőség híján) beleköpött a vízbe, oda, ahol éppen a szóban forgó állat volt. Na, a polip rá is mozdult rendesen : )

Nemsoká indulunk Mexikóba, utánna meg vissza Hollywoodba.

Jóéjt!   

Címkék: amerika kultúra california los angeles elite supersonic

Lemezbemutató a Gödör Klubban

 

 

 
 
Töltsd le ingyen telefonodra bluetoothon a Supersonic új albumát:az Elite Properties-t!
 
Kishazánktól oly messze, az Atlanti Óceánon is túl, de még Texas államon is túl egy hollywoodi kiadó,
a 272 Records Hollywood gondozásában idén márciusban megjelent az új albumunk, amit 
egy majd' 3 hetes, 8 állomásos lemezbemutató turné követett többek közt San Antonio, Las Vegas, San Fransisco
városokban. 
De: 2008 június 30-án, kedden végre Neked is megmutathatjuk miről is szól az Elite Properties és ha van bluetooth
a telefonodon és van kb. 60Mb szabad hely, akkor a koncert alatt ingyen letöltheted!
3 különböző "maxi csomag" közül választhatsz, melyekben a számok mellett elrejtettünk pár fotót a turnéról, számszövegeket
és egy moncsicsi riutális legyilkolásáról szóló szigorúóan 18 karikás videót:)
Ha nem lenne legény a talpán, és nem állna hasonló "ügyek" mellé a Bluemedia, talán nem is juthatna el hozzátok ilyen gyorsan
az album. 
 
S, hogy az este kellőképpen változatos legyen, meghívtunk 2 baráti zenekart a Puzzle-t, és az Ez Basicet, hogy megmutassák, 
szerintük mit jelent a rock&roll.
 

Címkék: gödör elite properties

+ egy csomó szuper kép a szörfdeszkások jóvoltából:

http://www.szorfdeszka.hu/2009/0402su/index.html - köszi nagyon!

Címkék: videó elite properties supersonic siq

MR2 Akusztik, Arccal a Dalnak

 2009.04.09. 14:34

Szerintem senki sem tol el korrektebbül egy unplugged bulit átállási gondokkal küzdve mint mi, épphogy megérkeztünk, még nappalok voltak az éjszakák és fordítva. Máris a Magyar Rádió 8-as stúdióban találtuk magunkat és az MR2 Petőfi meghívására akusztikus hangszerelésben, vonósokkal kiegészülve, szitárral, tablával, zongorával megfűszerezve. Ezuton is koszonet Ligeti Gyurinak, Vida Katinak, Poór Nikolettnek és Bencze Boglárkának.

Valamint a szuper képekért nagy köszönet Lukács Gabinak

 

Heló!

Egy újabb nap Los Angelesben, ami hozta is az új élményeket. Reggel volt idő lustálkodni és ki is használtuk, mert ez a minden este koncert dolog teljesen kiészíti az embert. Los Angeles azért a világ egyik legjobb városa... de most komolyan. Szóval reggel leugrottunk a partra reggelizni, ami már simán ebéd volt, majd utánna elindultunk Beverly Hillsbe, megnézni, hol laknak a helyi menő arcok. Nem azt mondom, hogy Rózsadomb nem szép hely, de azért ehez képest... :)

Beverly Hills, így kezdődik

Aztán miután megnéztük hol lakik az amerikaiak istenének a fele, elindultunk a koncertünk helyszíne felé, ami a Method Fest 2009 fesztivál keretein belül történt. Sajnos erről nincs képünk, de úgy képzeljétek el, mint egy unplugged fesztivál a egy hatalmas zöldövezetben. Baromi jó volt, egy csomóan odajöttek gratulálni, managerek, meg producerek, meg mindenféle emberek. A mindenféle emberekről jut eszembe. Hair-t láttátok? Bukowski azaz John Savage megvan belőle? (https://www.youtube.com/watch?v=m4lvdlP-BhQ  - hogy tudd, kiről beszélünk ) Többek közt Ő is odajött hozzánk pár kedves szóval, mi meg meg sem tudtunk szólalni.

Aztán csináltak Balázzsal egy interjút, és ilyen helyi manager figurák kitalálták, hogy ne menjünk még haza, inkább szerveznek még koncerteket. Szóval, most ülünk halálfáradtan a hotelszobában és várjuk a hívásukat.

Mai képek még:

Method Fest Line Up

 

Címkék: amerika angeles turné beverly hills supersonic

Heló!

Reggel 8.00 - Úgy döntöttünk, hogy a napot nem lustálkodással indítjuk, hanem kihozunk belőle mindent amit csak lehet. Mindenek előtt hatalmas köszönet a los angelesi Magyar Háznak, és a helyi magyarokank, amiért baromi jófejek voltak és mindenben segítettek. Ez a téma még visszaköszön kicsivel lejjebb.

Tehát Reggeli és irány a Venice Beach

Tegyük azt azért hozzá, hogy a tenger most nem túl meleg, de azért tessék-lássék szempontból belelógattuk a lábunkat, valamint elfogyasztuttunk egy nagy adag szeszesitalt a parton. Tudjátok azért isznak a csövesek papírzacskóból, mert van egy olyan törvény itt, hogy nyitott üveg, amiben alkohol van nem látszódhat...

Venice Beach 1,2,3...

Ezekután találkoztunk a helyi kiadónk képviselőjével, aki egy baromi aranyos csajszi volt, nagyon segítőkész, megdícsért minket, mi megdícsértük őket, aztán együtt bementünk a Sunset Boulvard legnagyobb lemezboltjába, ahol megtaláltuk a lemezünket! YEAHHHHH

Supersonic - Elite properties ( középen, fekete - fehét alakos )

Ez azért baromi jó érzés....

Majd jött az esti koncert a Cat Clubban. Képzeljétek el: annyi helyi magyar gyűlt össze, hogy szinte többen voltak, mint amerikaiak:) Így a számok közötti kötőszövegek is magyarul mentek, Hatalmas érzés... Köszi mindenkinek aki eljött!

The Cat Club

Koncertképek a Cat Clubból

A los angelesi Magyar Ház és helyi magyarok

Ő pedig Henry, a Venice Beach ikonja, aki ha nem figyelsz lehúz egykis apróval

Címkék: amerika california angeles turné supersonic

Hellóóóó!

Kezdjük az eseményeket kronológiai sorrendben, ahogy azt szokás

Mielőtt elhagytuk Las Vegast, András megmutatta, hogy kell egy óriás félkarú rablóval nyerni!

Ami össze is jött, kemény 5 dollárt jelent:)

Na, ezután kínkeservesen,de elhagytuk Las vegast és Los Angelesbe vettük utunkat, de megálltunk útközben a Hoover gátnál, amiről biztos vannak kimutatások, hogy Magyarország vízfogyasztásának, hány %-át elégítené ki, meg ilyenek. Mindegy is, nézzétek inkább:

A világ legnagyobb lefolyója

Majd miután rájöttünk miért játszódik itt az amerikai akciófilmek 10%-a valamilyen robbantásos jelenete, továbbindultunk és találtunk az út mellett Joshuha treet. Tudjátok U2, meg fa.

Nevadai táj

És megérkeztünk Los Angelesbe, de már oylan késő van, hogy mindjárt elalszunk. Annyit azért még elöljáróban, hogy a helyi Magyarok Házában kaptunk szállást, és maximális riszpekt ezért a helyieknek. Képek erről holnap.

Holnap lesz az egyik legfontosabb koncertünk a Cat Clubban, ami Los Angeles egyik legfontosabb klubbjai közé tartozik és nem utolsó sorban holnap találkozunk először személyesen a kiadónk főnökével, szóval gatya felkötve, pihenés, holnap meg irány a strand:)

Supersonic koncert a los angelesi lapokban

jóéjt Hungary

Címkék: amerika nevada los angeles turné vegas supersonic

Las Vegas, én így szeretlek!

 2009.03.24. 11:43

Na hello!

Na akkor kezdjük is egy kötelező fotóval, ilyeneket szokás az iwiwre felrakni:)

Szóval az úgy volt, hogy felkeltünk és elmentünk egyet hajókázni Velencébe, azaz a helyi velencébe, merthogy itt mindent lekopiztak, amit érdemes megnézni a világon, tehát vannak piramisok, velence, eiffel torony, és megszámlálhatatlan kaszinó, meg amit még nem is láttunk...

Ádám, András, Balázs Velencében, Nevada állam, Las Vegas

Na, ha most nem tudnátok hogy ez Las Vegas, megmondanátok hogy ez nem az eredeti?

Aztán velencéből átugrottunk asszem Párizsba, merthogy 300 méterre van a gízai piramisok mellett és legnagyobb meglepetésünkre találtunk egy oroszlánt, ami igazi volt, de szegény egy üveglapon tengette szabad perceit

Kis pihenő

Majd ezek után eljött az est fénypontja a koncert. Megjelentünk a helyi újságban is (márc 23)

És ki volt írva a nevünk, úgy ahogy a filmeket meg a nagymenőket szokás :)

A helyen azt mondták hogy itt csak kemény punk vagy garász zenét játszó bandák léphetnek fel, kivéve ha viszünk magunkkal egy törpét. Na az pont nem volt kéznél, de beengedtek. A hely televolt széjjel tetovált környékbéli figurával, de egyáltalán nem voltak szemetek, sőt barátságosak voltak, nézd:

Ilyen a lelkes rajongó

A bárban

Most éjjel 3 van, kicsit azárt már berúgtunk, szóval bocs a helyesírási hibákért ha vannak

Futottak még:

Mosni kéne / mostunk

Las Vegas downtown

Címkék: amerika nevada vegas supersonic

Sziasztok!

2 napos összesített amerikai turnétörténet következik.

SUPERSONIC koncert a Rock Bottom-ban, San Antonio

Baromi jó koncert volt, minden a helyén volt: a hangosítás, a közönség, a hangulat... minden. És amin nagyon meglepődtünk, hogy a backstage-re vigyázó embertől kezdve ( akiről képünk is van ) a leghátsó sorban álló emberig nagyon sokan odajöttek koncert után és elmondták, hogy tetszett nekik, vagy hogyan hallották, megveregették a vállunkat, szóval ez tök jól esett. Otthon azért nem ehez van szokva az ember.

Ő vigyáz a backstage-re

 

 

Amerikában nem félnek mókusok

Itt azzal játszanak a mókusok, hogy direkt piszkálják a kuytákat, hogy játszanak velük, ami néha félre sikerül és a kutyák szájában éri őket a vesztük, de mi nem ezt tapasztaltuk. Úgy rohannak el előttük, hogy egy fa is legyen a közelben amire felfutnak, majd onnan mutogatnak be játszópajtásaiknak. A képen a feldühöfött kutyákat látjátok

Keresd a mókust

 

Austini mese / moncsicsi gyilkolás ezerrel

Pesti mese mond valamit? Ha nem, itt megtalálod a moncsicsigyilkolás szellemi alapját: https://www.youtube.com/watch?v=DWdh-1_csu0

 

Megérkeztünk Las Vegasba és irány a kaszinók

Egy nem átlagos repülés/landolás után, ahol még a pilóta is bemondta, hogy nem volt egyszerű landolás sikeresen elfoglaltuk a motelszobánkat, aztán egyből mentünk is kaszinózni, várost felfedezni. Hát.. ez nagyon durva hely. Sőt, ezt nem lehet szavakkal elmondani, ezért mutatunk pár képet is.

Nyerő széria

 

Welcome to Las Vegas

 

Bepakolás a szállásra

 

A legmagasabb épület Las Vegasban

 

Esti látkép a motelből

 

Ezt még San Antonioban csináltuk egy elhagyatott épületnél

 

További képeket találsz a myspace oldalunkon

Címkék: amerika san antonio vegas las supersonic

Az egész este 6 kor kezdődött.

4. napja vagyunk Texasban, és minden simán ment. Voltunk hangszerboltokban, utcai fesztiválon, mexikói kajáldában, sőt már az első koncertünk is megvolt, amikor is bekövetkezett az , amitől mindenki rettegett.

A reggel sablonos volt: sörszagúan felébredtünk és elindultunk a városba.

Aztán voltunk egy könyves boltban is, és már itt elég fura dolgok történtek. Egy zenekar foglalta el a placcot.

Majd elindultunk a koncertünk helyszínére, és lenyomtunk egy baromi jó koncertet.

Majd ezek után történt meg az, amit csak 18 éven felülieknek ajánlunk.

Figyelem, szókimondó és durva videó következik!!!

Most pedig indulunk Primal Scream koncertre

helló :)

Címkék: amerika dallas videó san turné nékülözhetetlen

Heló!

Átértünk Austinból San Antonioba. Ott kellett hagynunk a medencés - amerikai filmes - motel thrilleres - nagyon kényelmes motelünket egy másik hasonlóért. Útközben megálltunk kajálni egy igazi mexikói étteremben, mertugye texasban elég erős hatása van a közép amerikai kultúrának. Mindez persze pozitívan, hiszen istenien főznek

 

San Antonio egyszerűen gyönyörű. Teljesen tiszta, itt már az egy főre eső cowboy sapkák és tehénszaros óriás pickup-ok száma eléri a 0,2-t :) Andársunk meg is próbálkozik beolvadni, amint látszik

 

Komoly harcba kveredtünk egy penzváltó automatával, amit olyan sikeresen sikerült egybeépiten a cigiautomatával, hogy Marlboro helyett kaptunk 10 dollárnyi 25 centest... lehet számolgatni... :)

Az első USA koncertünk a The Mix-ben, San Antonioban volt ma, állat volt, a közönség nagyon nyitott errefelé és a buli után a lelkes tulajjal a gulyás receptjét kellett Csabának részletesen  megosztania.
Két rendőrünk is volt a bulin, akik oda voltak meg minden, de azert kicsit paráztunk, hogy nehogy lekapcsoljanak, ahogy "spiccesen" tovább gurulunk...

THE MIX CLUB

 

 

HELYI SAJTÓ

 

ÉLETKÉPEK 

 

 

 

 

 

 

Címkék: amerika mix texas san turné antonio

Sziasztok.

Hát annyi minden történt, hogy azt se tudom hol kezdjem.

Tehát átértünk pár óra alatt Austinba, ami elvileg Texas állam legliberálisabb városa. Ha belegondolok, talán ez igaz lehet. Egy olyan fesztivál zajlik éppen, amelyik nagyságrendileg akkora mint a sziget, csak ez a város közepében van, és gondolkodás nélkül lezárták több napra az egész belvárost. Amin meglepődtünk, hogy nem jár mindenki cowboy kalapban és nemcsak tehénszaros óriás pickupokkal közlekednek az emberek. Na visszatérve, hogy úgy kell ezt a fesztivált elképzelni, hogy minden szórakozóhely egy helyszín ahonnan üvölt a zene, persze vannak színpadok is...

 

Naszóval megérkeztünk a hotelbe, baromi jól néz ki, 25 fok van, a medence vize is kellmes, mit mondjunk még? :)

 

Időben ugorva egy kicsit : este tök véletlenül találkoztunk a Moog zenekarral, merthogy ők is fognak itt játszani, aztán meg is ittunk egykét 5-6 sört a biztonság kedvéért.

 

 

 

Ja igen, és voltunk egy oylan hangszerboltban, ami minden zenész álma:

 

 

Holnap indulunk San Antonioba, akkor már koncert képeket is tudunk mutatni.

Itt van még pár kép, csak a feeling kedvéért

 

 

 

Címkék: amerika moog dallas austin turné

Na heló.

Megérkeztünk Dallasba. El se hiszem. Igazából majdnem klappolt minden. Ezt figyeljétek: megérkezünk a chicagoi reptérre, erre egy rendőrnek öltöztetett beagle elkezd ugatni az András táskája mellett. Jönnek az őrök csapatolstul, nekünk meg kezd földbegyökerezni a lábunk. Gondoltuk, hogy hoz valamit Andrásunk - mondjuk almáspitét -, de azért be voltunk rezelve. Azonnal lerakni, elmenni a táskától, másik kutyával is megszagoltatni, akik aztán egymást szagolgatják, aztán táskát kinyitni. És mi volt benne? Egy alma... 911 óta kicsit be vannak sózva ezek az amcsik. Na mindegy.

Szóval béreltünk egy benzinzabáló terepjárót, aztán itt vagyunk a szobában. Már mindenki halott a majdnem 24 órás utazástól. Képek lent, majd küldünk videjót is. Hello Hungary!

ja igen: és holnap indulunk Austinba, ott kezdődik a lemezbemutató turné

 

Ferihegy 07.30

 London

London

 

London - Chicago között

 

Dallas reptér

 

Megérkeztünk...

 

A szállás

Címkék: amerika dallas chicago turné

Az utolsó próbák egyike.

 2009.03.10. 13:12

Pontosan egy hét, és ilyenkor már úton leszünk Londonba, ahonnan csöppnyi várakozás után irány Austin. Már eléggé izgulunk.

Tegnap lementünk egy utolsót próbálni, csináltunk is pár videót, íme 2 szám

Supersonic - Suicidal Teen

 

 

Supersonic - Even Before

 

Címkék: amerika videó turné elite properties

Megmondom őszintén, egy kicsit megzavarodtunk. Tudjátok az van, hogy hosszú ideje dolgoztunk az - Elite Properties -új albumunkon, és az első véleményeket majd csak 2 hét múlva vártuk, amikor hivatalosan megjelenik. Kaliforniában. Tegnap kaptunk egy levelet, hogy "ugye tudjátok hogy mindenhonnan letölthető az albumotok?" Hogy mi? - kérdeztük, és tényleg. Valószínűleg a kiküldött mester lemezt másolhatta le valaki, és töltötte fel. Szóval akkor hivatalos megjelenés ide, itthoni bemutató oda, legyen ez a nemhivatalos album debüt:

blogról rarban: http://zenekucko.ucoz.com/blog/2009-03-02-710

                    jelszó: levente

 

Azért van itt pár kép arról, hogy készült az album:

 

 

 

 

 

Címkék: album megjelenés elite debüt properties

Vannak azok a kérdések, hogy mit vinnél magaddal, ha egy lakatlan szigetre mennél. Meg, hogy mit vinnének a szőkék magukkal, meg az is, hogy mit nem vinnél semmiképpen magaddal. Ezen kérdések általános válaszaiból okulva ( sör, karton sör, magazinok, stb ) elkészítettük a mi listánkat azzal a különbséggel, hogy ezeket tényleg magunkkal visszük. Mivel limitált a repülőn szállítható cuccok száma, ezért lássuk kinek mi a legfontosabb:

András számára nékülözhetetlen:

 

"ugye nem kell magyaráznom..."

 

Csaba számára nélkülözhetetlen:

 

"étrendkiegészítők"

 

"az amerikai kapcsolat"

 

"szakirodalom"

 

"filctoll akármire"


Ádám számára nélkölözhetetlen

 

"gyógyszer fejfájás és gyomorégés ellen"

 

"Moncsicsis kispárana"

 

"filctoll csöcsök dedikálására2.0"

 

Balázs számára nélkülözhetetlen:

 

"kedvenc csörgőm"

 

"oooooo..."

+1, amit mindenképpen magunkkal viszünk nem más mint A:

 

Címkék: amerika kultúra turné elite properties nékülözhetetlen

Na ebből lesz a cserebogár

 2009.02.26. 14:07

Mármint reméljük nem Ádámból, a basszerosunkból, hanem ezekből a fotókból. Meg végülis nem is cserebogár, hanem a  hamarosan megjelenő albumunk, az Elite Properties borítója. Bár semmi nem látszik, de hosszas bíztatás után kávbojos árussá változtattuk szegényt :)

1: háttérkeresés

 

2: kacatok, tükör kipakolása, Ádám behelyezése a díszletbe, itt még kalap, kesztyű, cigi nélkül és sportcipőben... :)

 

3: zenekar beigazodik a tükörbe

 

4: Ádám teljes jelmezben, viszont mikor beül, ellöki a tükröt, aminek ugye ugyanabban a helyzetben kellett volna maradnia, de Csaba megoldja :) közben besötétedett, de ezt is Csaba megoldja, odagurul a kocsijával, jobbról ez lesz az élfény, viszont jobb helyett balfele megy a cigifüst, ezért csapó 19... 20...

 

5: jó fele megy a füst, minden klappol, a tükrös képpel összeolvasztva ez az én kész variációm régies színvilággal, a borítón már ff-ben

 

6: Tádááááááááám

Címkék: amerika borító album új elite properties

És lecgó

 2009.02.22. 19:28

Sziasztok!

Ezt a blogot azért hoztuk létre, mert nemsokára indulunk egy amerikai turnéra, és megosztjuk veletek mit látunk, érzünk, iszunk, eszünk, stb. Minden nap töltünk fel videókat, képeket , élménybeszámolókat , meg mindent ami belefér.

Hatalmas szerencsénk van, és ez egy nagyon nagy lehetőség a zenekar számára, ugyanis még soha sem söröztünk Las Vegasban :) Najó, csak vicc, egyszóval baromira várjuk már. Repjegyek már megvannak, mostmár csak a napokat számoljuk.

Addig is ismerkedjetek velünk egy kicsit.

 

 

ha esetleg az egyesült államokban vagytok, itt találkozhatunk:

 

Mar 18 2009 8:00P
SXSW 2009 Austin, Texas
Mar 19 2009 8:00P
The Mix San Antonio, Texas
Mar 20 2009 8:00P
SXSW 2009 - Club 115 Austin, Texas
Mar 21 2009 8:00P
THE BIG SPILL ’09 - Rock Bottom San Antonio, Texas
Mar 23 2009 9:00P
Double Down Saloon Las Vegas, Nevada
Mar 25 2009 10:00P
The Cat Club, Hollywood Los Angeles, California
Mar 26 2009 9:00P
The Method Fest 2009 Calabasas, California
Mar 27 2009 9:00P
tba Los Angeles, California
Jul 8 2009 9:00P
Purple Turtle Camden London

 

Címkék: amerika videó tervek turné

süti beállítások módosítása